Terepjáró vezetéstechnika oktatás

terepjáró vezetéstechnika

A terepjáróknak, SUV-oknak hatalmas előnyük az átlagos személyautókhoz képest, hogy olyan útviszonyok között is képesek haladni, ahol a normál gépkocsik már elakadnak.

De mit sem ér az autó tudása, ha a vezetője nem tudja kihasználni, nincs tisztában a terepjárója képességeivel, és korlátaival. Biztonsági szempontból talán még fontosabb, hogy az autó korlátait, határait is ismerjük, ne csak a képességeit!

Terepjáró vezetéstechnika képzésünk pont ebben nyújt segítséget, hogy elméleti megalapozás után, biztonságos, legális, szabályzott, de mégis valóságos szituációkban lehessen gyakorolni a különböző terepjárós vezetéstechnikai helyzeteket.

vezetéstechnika_oktatás

Nálunk nem egy néhány száz méteres, épített akadályokból álló mesterséges pályán zajlik a terepjáró vezetéstechnika oktatás, hanem egy valóságos, és életszerű terepjáró túrát teljesítünk, mely során olyan akadályokat küzdhetnek le Vendégeink  túravezetőnk szakszerű iránymutatása mellett, mellyel valós körülmények között is találkozhatnak terepen. 

Különlegességünk az egyéni oktatás, tehát a képzésen csak az adott Vendég és az oktató vesz részt. (a Vendég további három főt meghívhat)

Nem kell csoporthoz csatlakozni, teljes mértékben az adott Vendég igényeihez, autójához,  és időbeosztásához tudjuk igazítani a képzést! 

A terepjáró vezetéstechnika oktatás menete:  Programunk a Gödön található Aphrodite hotelben  fél órás konzultációval kezdődik, mely során a Vendég autójához, és igényeihez alakított elméleti ismereteket adunk át melyhez saját 14 oldalas jegyzetünket biztosítjuk.

Az elmélet után következik a vezetéstechnikai gyakorlat terepen. A túrát katonai G Mercedeszünkkel vezetjük, a Vendég, és saját autónk között rádiós kapcsolatot biztosítunk.

Legénybúcsús terepjáró túra_3

Amennyiben Vendégünk  még nem rendelkezik a vezetéstechnikai tréningre alkalmas saját terepjáróval, de szeretné a terepjáró vezetés technikáját az alapoktól kezdve elsajátítani, az általunk biztosított G Mercedest is vezetheti. 

 

 

 

 

Ez a program megvásárolható az Extrémsport ajándékutalvány részeként:

PDF ajándékutalvány: 59.900 Ft

Pendrive díszdobozban: +3.000 Ft

 

A hotel parkolójából kihajtva, kb. 200 méter aszfalt út megtétele után, fokozatosan nehezedő terepviszonyok között, végig terepen autózunk. A túra menetét, nehézségi fokát mindig az adott Vendég felkészültségi fokához, és terepjárója jellegéhez igazítjuk. (pl . szalonállapotú autó esetén nem megyünk karcos részre)

Túraútvonalunk változatos, és legális (természetvédelmi területre nem hajtunk be) esetleges elakadás esetén G Mercedeszünkkel szakszerű és biztonságos segítséget nyújtunk.

terepjáró vezetéstechnika oktatás_1

Terepjáró vezetéstechnikai tréningünkre bármilyen négykerék meghajtású terepjáróval, SUV-val crossoverrel lehet jönni, a teljesség igénye nélkül az alábbi terepjárókkal voltak már nálunk vendégek: G Mercedes, ML Mercedes, Land rover Defender, Land Rover Discovery, Toyota hilux, Mazda pickup, Nissan Navarra, Nissan Patrol, Mitsubishi L200, Lada Niva, Suzuki Jimny, Jeep Wrangler, Dacia Duster, Opel Frontera, Mitsubishi Pajero, Toyota Fj Cruiser

 

Ez a program megvásárolható az Extrémsport ajándékutalvány részeként:

PDF ajándékutalvány: 59.900 Ft

Pendrive díszdobozban: +3.000 Ft

 

Program időtartama: 30 perc elmélet, 90 perc terepjáró túra.

Találkozó: Hotel Aphrodite ( 2131 Göd, Alagút u. 32.)

Résztvevők száma: 1-4 fő egy terepjáróval (a Megajándékozott meghívhat további három főt).

Ez az élményajándék megvásárolható Szép Kártya (szabadidő alszámla) segítségével is!

Amennyiben az ajándékutalványt szép kártyával kívánja megvásárolni, kérjük válassza a rendelésnél a bankkártyás fizetés lehetőséget.

Szép kártyával kapcsolatos további információért, illletve ha a  a fizetés lebonyolításához segítségre van szüksége, kérjük hívja a +36 20 625 9419-es telefonszámot (Hétfőtől-vasárnapig 09-18 óra között). Vagy írjon e-mailt nekünk.