Quad túra haladó

Akciós ár: 34900 Ft
Ár: 39900 Ft

Hazánk egyetlen legális, közterületen haladó quad túrája nálunk található!

quad_bérlés

Egy igazi, extrém quad túrát nem lehet kivitelezni egy néhányszáz négyzetméteres, bekerített területen!

Rendszám nélkül pedig közterületen, akár egy szántóföld mentén is szigorúan tilos quadozni, sokszázezer forintos büntetés lehet az ilyen quadozás vége.

Éppen ezért a mi quadjaink rendszámosak, így Pest megyében,  Budapest közelében, a Gödöllői Dombság vadregényes részein felejthetetlen  quad túrákat tudunk tenni.

Fontos kiemelni, hogy quad túráinkat egyénileg bonyolítjuk, le, tehát nem vonunk össze egy túrára egymás számára idegen vendégeket,  az adott túrán csak a túravezető és a Vendég, illetve az általa meghívott személy vesz részt.

 

quadtúra_pestmegye

Quadjaink nagyméretű, 600 cm³-es, kétszemélyes, háttámlás automata váltós TGB quadok, felezőváltóval, négykerék hajtással, első differenciálzárral, csörlővel, így alkalmasak extrém akadályok leküzdésére is.

Quadjaink vezetése különleges előképzettséget nem igényel, de fantasztikus élményt jelent.

Quad túráinkhoz külön quaddal túravezetőt biztosítunk,  aki Vendégeink előtt haladva mutatja a túra útvonalát, így Vendégeink legális, biztonságos, mégis élvezetes módját élhetik át  a  quadbérlésnek.

Aki nem szeretné vezetni a quadot, vagy nincs jogosítványa, utasként is jöhet a túrára. Akár gyermek is részt vehet a kalandban a szülő felelősségére, de fontos hogy leérjen a lába a lábtartóig (kb.140 cm-es magasság szükséges).

quadozás

A quadot felváltva is vezethetik a vendégek. A quad közúti  vezetéséhez "A" vagy "B" kategóriás jogosítvány szüksége.

A quad túra egy szakaszán magánterületen quadozunk, ezen a területen a jogosítvánnyal nem rendelkező utas is kipróbálhatja a quad vezetését, 10-30 perces vezetési időtartamban. (ez esetben is fontos, hogy fizikailag, szellemileg alkalmas legyen a quad vezetésére)

A quad túra menete:

Vendégeinket partnerszállodánkban fogadjuk, rövid elméleti bevezető után, irány a terep! Néhány száz méter megtétele után elhagyjuk az épített utat, és a kezdeti könnyű, de nagyon szép szakaszok után, egyre nehezebb szakaszok következnek.

Ez a túra már igazi megmérettetést kínál vendégeinknek, szükség lesz némi ügyességre, és egy cseppnyi bátorságra, ha ki akarjuk aknázni a quadok félelmetes terepképességeit!

 

quad_bérlés_1

Természetesen itt is az első számú szempont vendégeink élménye, és biztonsága, tehát senkit nem állítunk megoldhatatlan, vagy balesetveszélyes feladat elé.

Ez a túra csak Önről, vagy az Ön által megajándékozott vendégekről szól, a túra nehézségi szintjét mindíg az adott vezetőkhöz igaztjuk!

Ha a túrát megelőzően megfelelő mennyiségű csapadék esett, komoly sarazásra számíthatunk!

Az alap túra bejárása után tovább indulunk, extrém meredekek, és lélegzetelállító ereszkedések következnek.

Túraútvonalunk gyönyörű tájon vezet de természetvédelmi területre nem hajtunk be a quadokkal!

Ha szeretne ennél is komolyabb terepviszonyok között quadozni, tekintse meg extrém quad túra, és off road quad túra programunk leírását.

Kipróbálná milyen a világ legjobb quadját, egy Polaris quadot vezetni? Tekintse meg Polaris quad túránkat

 

 

Résztvevők száma: A túrán egy quaddal 1-2 fő vehet részt 80 perc vezetési idővel.
Helyszín: Gödöllői dombság
Találkozó: Gödön (Budapesttől 16 km)
Bukósisakot, higiénikus egyszer használatos pamut maszkot biztosítunk.
Lebonyolítás: egész évben, időjárás függvényében

A vendégek együttes súlya biztonsági okokból nem haladhatja meg a 180 kg-ot quadonként.

Ez a program megvásárolható az Extrémsport ajándékutalvány részeként:

Extrémpsort ajándékutalvány ára: 39.900 Ft
Újévi Akció: 34.900 Ft

 

Ez a quad túra élményajándék egy évig beváltható!

További információt kapcsolat menüpontunk segítségével kérhet.

Ajándékutalvány vásárlás nélkül is átélheti a kalandot, kérjen időpontot most a program lebonyolítására (fizetés a helyszínen készpénzben, bankártyával, vagy szép kártyával is megoldható)!

 

Helyeztesse el saját fotóját, személyes üzenetét ajándékutalványunkon!

Az ajándékutalványt még egyedibbé teheti, ha a megajándékozottnak Ön által megadott üzenetet helyeztet el rajta!

A szolgáltatás ára 1.500 Ft (az utalvány árán felül értendő)

Az egyedi üzenet, és fotó nem az utalvány borítóján kerül megjelenítésre, hanem a pendrive-on található weboldal tartalmába kerül beillesztésre, mely bemutatja, hogy milyen élményajándékot kapott, illetve milyen lehetőségek közül választhat a megajándékozott.

Amennyiben élni kíván ezzel a lehetőséggel kérjük a megrendelőlap "üzenet" mezőjébe írja meg az utalványon feltüntetendő szöveget, és e-mailben küldje el az utalványon elhelyezendő fotót (fotó nem kötelező, a szöveg öt sornál lehetőleg ne legyen hosszabb).

Nem tökéletes a fotó, amit az utalványon kíván elhelyezni?

Ez sem probléma, kérésére megszerkesztjük, korrigáljuk a fotót (pl. zavaró háttér eltávolítása, stb.).

Ez a quad túra élményajándék megvásárolható Szép Kártya (szabdidő alszámla) segítségével is!

Amennyiben az ajándékutalványt szép kártyával kívánja megvásárolni, kérjük válassza a rendelésnél a bankkártyás fizetés lehetőséget.

Szép kártyával kapcsolatos további információért, illletve ha a  a fizetés lebonyolításához segítségre van szüksége, kérjük hívja a +36 20 625 9419-es telefonszámot (Hétfőtől-vasárnapig 09-18 óra között). Vagy írjon e-mailt nekünk.

K&H szép kártya MKB szép kártya OTP szép kártya

 Az alábbi videó extrém quad túránkon készült:

 

Ajándék tipp:

Ideális szülinapi ajándék, ajándék férfiaknak, névnapi ajándék, ajándék pároknak, nagyon jó nászajándék ötlet,extrém ajándék, karácsonyi ajándék pároknak.

 

Ez a program megvásárolható az Extrémsport ajándékutalvány részeként:

Extrémpsort ajándékutalvány ára: 39.900 Ft
Újévi Akció: 34.900 Ft