Terepjáró túra és kötélpálya kaland
Ez a négyszemélyes élményajándék utalvány két újabb izgalmas kalandra hívja azokat a vendégeinket, akik igazi adrenalinbombára vágynak.
Először a Dunakaland kötélpályán lesz szükség bátorságra, erőre, és kitartásra, hisz kötélpályánkról a földtől közel hat méteres magasságból tekintünk le, miközben megküzdünk az előrejutásért a fondorlatos akadályokon keresztül, hogy jutalmunk az ötvenméteres drótköteles átsiklás legyen.
A program másik része sem lesz izgalmaktól mentes, következik az élményautózás, a terepjáró túra!
A hotel parkolójában vár a világ legjobb terepjárójának tartott katonai G Mercedes, melybe átülve, öt perc közúti autózás után érjük el élményvezetésünk helyszínét, a Gödöllői-dombság területét.
A közel egyórás terepjáró túra alatt végig vendégeink vezethetik a katonai kabrio G Mercedesünket.
Melegebb időben ponyva nélkül autózunk, megta-pasztalva a kabriózás semmihez sem hasonlítható élményét, hüvősebb idő esetén felhúzott ponyvával ugyanolyan meleg az autó, mint egy zárt terepjáró.
Brutális meredekek, és időjárástól függően saras, vizes szakaszok várják vendégeinket, a különleges terepakadályok leküzdésében tanácsaival segít az autóban tartózkodó terepjárós túravezető.
Speciálisan felkészített terepjárónkban az élményautózás során vendégeink elsajátíthatják a terepjáró vezetés fortélyait, megismerkednek a terepváltó, a differenciálzár, és a felezőváltó használatával.
A terepjáró túra során a terepjárót minden, jogosítvánnyal rendelkező vendégünk vezetheti!
Terepen rendszeresen terepjáróval közlekedő vezetők, vagy terepjáró versenyzők részére érdemes az Extrém G Mercedes túrát választani, melyek szintén rendelhetőek kötélpálya kalanddal.
Program időtartama: 1 órás terepjáró vezetés + 90 perc kötélpálya kaland.
Résztvevők száma: A meghívás négy fő részére szól.
A terepjáró vezetés feltétele az érvényes "B" kategóriás jogosítvány bemutatása.
Találkozó helyszíne: 2131 Göd, Jósika u. 14 (Ingyenes, zárt parkoló a hotel Aphrodite területén.)
Ez a program megvásárolható az Extrémsport ajándékutalvány részeként:
PDF ajándékutalvány: 59.900 Ft
Karácsonyi akciós ár: 49.900 Ft
Pendrive díszdobozban: +3.000 Ft
Ez az élményajándék egy évig beváltható!
További információt kapcsolat menüpontunk segítségével kérhet.
Ajándékutalvány vásárlás nélkül is átélheti a kalandot, kérjen időpontot most a program lebonyolítására (fizetés a helyszínen készpénzben, bankártyával, vagy szép kártyával is megoldható)!
Helyeztesse el saját fotóját, személyes üzenetét ajándékutalványunkon!
Az ajándékutalványt még egyedibbé teheti, ha a megajándékozottnak Ön által megadott üzenetet helyeztet el rajta!
A szolgáltatás ára 1.500 Ft (az utalvány árán felül értendő)
Az egyedi üzenet, és fotó nem az utalvány borítóján kerül megjelenítésre, hanem a pendrive-on található weboldal tartalmába kerül beillesztésre, mely bemutatja, hogy milyen élményajándékot kapott, illetve milyen lehetőségek közül választhat a megajándékozott.
Amennyiben élni kíván ezzel a lehetőséggel kérjük a megrendelőlap "üzenet" mezőjébe írja meg az utalványon feltüntetendő szöveget, és e-mailben küldje el az utalványon elhelyezendő fotót (fotó nem kötelező, a szöveg öt sornál lehetőleg ne legyen hosszabb).
Ez a terepjáró túra élményajándék megvásárolható Szép Kártya (szabadidő alszámla) segítségével!
Amennyiben az ajándékutalványt szép kártyával kívánja megvásárolni, kérjük válassza a rendelésnél a bankkártyás fizetés lehetőséget.
Szép kártyával kapcsolatos további információért, illletve ha a a fizetés lebonyolításához segítségre van szüksége, kérjük hívja a +36 20 625 9419-es telefonszámot (Hétfőtől-vasárnapig 09-18 óra között). Vagy írjon e-mailt nekünk.
Ez a program megvásárolható az Extrémsport ajándékutalvány részeként:
PDF ajándékutalvány: 59.900 Ft
Karácsonyi akciós ár: 49.900 Ft
Pendrive díszdobozban: +3.000 Ft